2013. szeptember elején a G20 vezetők összegyűltek Szentpéterváron. Ahogyan az lenni szokott, a média csoportképet készített. A protokollosok gondosan előkészített címkékkel jelölték a vezetőknek, kinek hol a helye. Természetesen az ilyen fotózásokra nem véletlenszerű sorrendben állnak fel az állam- és kormányfők, hanem szigorú protokolláris szabályok alapján.
A török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdoǧan is elfoglalta a neki kijelölt helyet. A kamerák pedig rögzítették, amint Erdoǧan miniszterelnök lehajol, majd feláll, és a belső zsebébe tesz valamit.
A török miniszterelnök csak a török zászlót tette zsebre. Nem akart rálépni. Mindenki helyét zászló jelezte, s csak neki jutott eszébe, hogy nem illik az ország zászlóján taposni. A zászló igazából a földet sem érinthetné. A tőle balra álló indiai miniszterelnök mit sem sejtve várta a vakuk villogását. A jobbra álló Angela Merkel német kancellár viszont kínosan nevetett, hogy neki nem jutott eszébe felvenni a német lobogót. Igen, valóban ciki.
Persze első körben protokollos társaimnak ciki, akik ország zászlókkal jelölték a vezetők helyeit.
A zászló az egyik legerősebb szimbólum. Csaták alkalmával a győztes hadsereg első dolga volt a vesztes zászlajának elkobzása, elégetése: így üzentek a világnak, hogy az ellenfelet megfosztották a hatalmától.
Egy ország zászlajának hatalmas jelentősége van. Az amerikai törvény, például, azt is előírja, hogy az Amerikai Egyesült Államok zászlóját napkeltétől napnyugtáig lehet felhúzni, kivételes esetekben éjszakára is, de ekkor kötelező megvilágítani.
Szaúd-Arábia zászlaján a Korán egy részlete szerepel, így azt nem lehet félárbócra sem helyezni.
Az említett példák tökéletesen szemléltetik azt, hogyan illik és hogyan kell méltóképpen bánni a zászlókkal, legyen az országé, nemzetközi szervezeté vagy vállalaté.
