Protokoll, etikett, illem, viselkedéskultúra

Protocol International

Protocol International

Zászlóprotokoll

2014. november 28. - Ferencz Hajnal

Kevesen tudják, de igen, ilyen is van. Ráadásul milliónyi szabály vonatkozik a méretre, színre, kihelyezésre, félárbocra helyezésre és egyáltalán: a megjelenésre. Viszont nagyon kevesen alkalmazzák helyesen, mivel kevesen tudnak a létezéséről.

A minap láttam egy hipermarket bejárata mellett három zászlórudat. Középen szerepelt a hipermarket logójával ellátott zászló, tőle jobbra az Európai Unió zászlaja, másik oldalán pedig a magyar nemzeti zászló. Mindezt úgy, hogy a hipermarket zászlaja magasabbra volt húzva, mint a másik kettő, és különböző méretűek voltak. Így nem csak a sorrend volt rossz.

Furcsa módon, hiszen ebből élnek, leginkább a szállodákra érvényes a rossz gyakorlat. Néhány napja egy ilyen, rossz sorrendben kihelyezett zászló együttessel találkoztam a Nagykörúton. A sorrendnek jelentősége van, és nem kevés. Ugyanúgy üzenetet hordoz, mint bármely logó vagy nemzeti lobogó.

IMG_4645 másolat.jpg

fotó.jpg

Nem csupán hazánkra vonatkozik a helytelen zászlókihelyezés. A világ bármely pontján előfordul(hat). Az amerikai Neiman Marcus luxusüzletház, amely egyébként akár azt is megengedhetné magának, hogy protokoll tanácsadót alkalmazzon, üzletei előtt is előfordult a helytelen zászlósorrend.

Az állami protokollban teljesen elfogadhatatlan, az üzleti életben pedig kellemetlen, ha rosszul helyezzük ki a zászlókat.

A helyes zászló sorrend precizitást sugall, azt a benyomást kelti – főleg annak, aki tudatában van az erre vonatkozó szabályoknak –, hogy a szóban forgó intézmény, szálloda- vagy üzletlánc figyel az ilyen „apróságokra” is.

2013-ban történt, hogy egy amerikai veterán felháborodottan vágta le az amerikai zászlót, amely fölé egy mexikói zászló volt helyezve ugyanazon a zászlórúdon. A Youtube-ra feltöltött videó bejárta a világot, de ami igazán megdöbbentő az az, hogy több kommentelő úgy értelmezte az esetet, mintha ez egy rasszista megnyilvánulás lett volna a mexikói spanyol kisebbség ellen amerikai földön. Protokolláris értelemben nem erről van szó.

IMG_1117.JPG

 

Nem lehet egyik nemzeti zászlót alárendelni a másik nemzeti zászlónak. Az már csak hab a tortán, ha a nemzeti zászlók méretei még különböznek is egymástól. Több ilyennel találkoztam utazásaim során. Az egyiket egy horvátországi kikötőben kaptam lencsevégre egy vitorlás hajón, amin ráadásul magyar fedélzeti csapat utazott, a másikat pedig egy csíksomlyói zarándoklaton láttam.

IMG_1884 másolat.jpg

Photo 2014.06.07. 12 44 44 másolat.jpg

www.protocolinternational.eu

A bejegyzés trackback címe:

https://protocolinternational.blog.hu/api/trackback/id/tr146940293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Qwer 2014.12.10. 10:04:28

„ A sorrendnek jelentősége van, és nem kevés. Ugyanúgy üzenetet hordoz, mint bármely logó vagy nemzeti lobogó.” - és milyen üzenetet hordoz? milyen sorrendben illik kihelyezni?

Gabo1000 2014.12.10. 11:02:47

A sorrendre vonatkozóan a főszabály, hogy a protokoll sorrend szerinti előrébb lévő zászló van a fő helyen. A fő hely attól függ ,hogy mi a bejárás sorrendje. Tehát pl. ha az említett példát vesszük (1.szállodás kép) azon a szálloda zászlója van a fő helyen aminél a magyar és az új-zélandi zászló is előrébb sorol. Helyesen a sorrend, - ha Magyarországon van a zászló kihelyezve-, ( a kép jelenlegi állása alapján) szálloda zászlója, új-zélandi, magyar, EU. Ha a bejárás (látvány) más, akkor nem biztos, hogy középen van főhely (pl a sor elején), ezért nincs mindig egzakt válasz, csak az alapelv tartásához kell ragaszkodni. Amennyiben máshova rakod a zászlót mint ahova valójában sorolna, az degradálást jelent, és komoly sértődések lehetnek belőle, még akkor is ha nem szándékosan történt.

Qwer 2014.12.10. 11:31:05

Köszönöm.
Én új-zélandit nem láttam a képeken, a piros-fehér zászlót nem tudom azonosítani (de nem Új-Zéland).

Gabo1000 2014.12.10. 12:36:02

Valóban, hibáztam. A zászló Málta nemzeti lobogója.

D2 2014.12.10. 13:41:19

Őszinte leszek, a hajózási zászlószabályokról egészen más véleményen van egy másik protokollszakértő:
protokoll-info.hu/protokoll/szabalyok-a-kereskedelmi-es-hadihajok-zaszlohasznalatara-6-ik-resz.php

Azt gondolom ez egy szabályozott dolog, nem a poszter jó ízlésén múlik...
süti beállítások módosítása