Megfogadtam, hogy felhagyok az írással, mivel több cikkemet nem odaillő, politizálással összefüggő kommentekkel illették, a viselkedés pedig minden, csak nem politika. Pedig annak idején azért indítottam el a blogolást etikett és illem témában, mert komolyan érdekelt, mit gondolnak az Olvasóim erről a témáról.
A legtöbb embernek ugyanis felszalad a szemöldöke, kikerekedik a szeme, és egy "pff" szalad ki a száján, ha az etikett, illem, viselkedéskultúra szavakat hallja, és leginkább azokra az "arisztokratákra" asszociál, akik porcelánból kortyolják a délutáni teát, szigorúan felfelé mutató, nyílegyenes kisujjal, talpig csipkében, és púderrel az arcukon, miközben a komornyik kikeményített, hófehér ingben lesi minden kívánságukat (kellő iróniával, és némi túlzással, persze).
Manapság az emberek egy része a lazaság jegyében hevesen tiltakozik az illedelmesség mindennemű megnyilvánulása ellen, mások pedig csak simán ignorálják. Annak idején, amikor Washingtonban tanultam, hogy elsajátítsam a protokoll szakma minden csínját-bínját, egyik oktatómtól tanultam a következőt: "Distinguish yourself from the competition", azaz "Légy különb a versenytársaidnál". Diane, a Pentagon protokollfőnök-helyettese volt, és már akkor tudtam, hogy tapasztalatból beszélt, nem pedig kliséket szórt az éterbe. Igenis van különbség az illedelmes és a nem illedelmes ember között, és amikor valakit az elvárttól eltérő tapasztalat ér, nyomot hagy benne.
Így esett, hogy végül újra számítógép elé ültem, hogy megosszak néhány történetet az elmúlt bő egy évemről állapotos kismamaként, babakocsival sétáló édesanyaként.
Emlékszem, egy évvel ezelőtt, amikor felszálltam a villamosra a rekkenő hőségben, gömbölyödő pocakkal, túl a reggeli rókázásokon (bocsánat, de tényleg), életem egyik leghosszabb 15 percét éltem meg, míg elértem a munkahelyemig. Senki nem adta át a helyét. Valószínűleg a szépen felkent sminkem alatt nem látszott, mennyire sápad az arcom, és mert nem szólítottam meg senkit, hogy legyen kedves átadni a helyét. Hónapokkal később viszont végignéztem, ahogyan egy apuka felszáll a villamosra a gyerekével, odasétál a babakocsinak kijelölt helyre, illedelmesen megszólítja az éppen ott ülő fiatal hölgyet, rámutat a piktogramra, és megkéri, hogy fáradjon másik helyre, mert ő itt szeretne helyet foglalni a kislányával. Szerintem az összes utas hallotta, mekkorát koppant az állam a padlón. Az úr illedelmes volt, köszönt, magázta a fiatal hölgyet, és amikor az átadta a helyét, megköszönte neki. (Igen, voltak még szabad helyek a villamoson.)
Egy másik villamoson töltött utazásom alkalmával, sokkal nagyobb pocakkal, éppen hazafele tartva, békésen könyvet olvastam, amikor az egyik megállóban felszállt egy nagymama és egy édesapa, karjában tartva gyermekét. Megálltak mellettem, és a nagymama szitokszavakkal spékelve, elkezdett szidni, hogy miért nem adom át a helyem. Eleinte csak a férfinak, hátha meghallom, de leszállás előtt azért odaszólt nekem is, "hiába olvasol, attól még nem leszel művelt, a helyedet sem adod át az unokámnak". Egy megállót mentek. Egyébként tényleg nem értem, hogy az emberek, amikor egymást szidják, hogyan veszik még ahhoz is a bátorságot, hogy azonnal letegezzék a másikat?
Íme a millió dolláros kérdés: hol marad az előzékenység?
Miért olyan nehéz előzékenynek lenni? Miért esik nehezére az embereknek illedelmesen viselkedni? Otthonról hozott séma, vagy folyamatosan válik érzéketlenné az ember?
Az előzékenység (elválaszthatatlanul karöltve a tisztelettel) kikövetelhető, elvárható? Szükséges egyáltalán? És ha igen, mi lenne a minimum elvárás?
Viszonozzuk, vagy csak elvárjuk? Dr. Emoto Masaru, a Yokohama Egyetem professzora azt állította, hogy az emberi elme, a gondolatok, a szavak, a zene hatással vannak a víz molekuláris összetételére. Pozitív hullámok hatására a vízkristályok egységes formába rendeződnek, míg a negatívak hatására szétesnek. Tegyük fel, hogy az állítás igaz. Ha figyelembe vesszük, hogy egy felnőtt testének 65-70%-a víz, és hozzácsapjuk a fenti gondolatot, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy ha előzékenyek vagyunk, akkor akár kellemes pillanatokat is okozhatunk másoknak, feldobhatjuk a napját. Nem igaz?
